-
Én elkötelezett híve vagyok a párbeszédnek, sőt, a dialógusnak is
és amikor az interszubjektív értelemkonstitúció iránti lelkesedést osztották, én kétszer álltam sorba.
Nade szembe kell nézni azzal, hogy van, akivel nem és nem és nem lehet párbeszédet folytatni. Hoffmann Rózsa számtalan alkalommal, ma reggel is bebizonyította, hogy tökéletesen vitaképtelen, ugyanis egy tőmondat felfogására sem képes, hogy most a morális alkalmasságáról ne is beszéljünk. Úgyhogy tök igaza volt a Hallgatói Hálózatnak, hogy azt mondták, ne jöjjön szónokolni, mert nem kell, vagy inkább nem szabad úgy tenni, mintha Rózsa legitim vitapartner volna. Csak hatalma van neki, érvei nincsenek. Nem is lehet rá hatni érvekkel, ha valahogy el lehet érni változást, akkor kizárólag kényszerítéssel.
Úgyhogy én drukkolok a fiataloknak, hogy megtalálják a hatékony módszert, lehetőleg úgy, hogy senki ne sérüljön meg.
Azért titokban kicsit szurkolsz, hogy húzzák fel Rózsi nénit az első kezük ügyébe kerülő Facebook-lájkra.
Posted on February 16, 2012 via unheimlich with 56 notes
Source: unheimlich
-
jegyzettomb liked this
-
buber liked this
-
applepickerproductions liked this
-
akiraly reblogged this from gorillavideos and added:
az is eleg lett volna, ha all mellette egy hahas, es berogyasztott terddel, mereven kitartott ujjal mutatva ra...
-
m4yh3mm1ll3r liked this
-
hettie liked this
-
kosullo reblogged this from gorillavideos and added:
Jaj, ezt mondtam tegnap is, praktikus szempontból a legérthetetlenebb, miért ijedtek meg tőle, ahelyett, hogy...
-
gorillavideos reblogged this from kosullo and added:
Én ekkora ziccert még magyar pályán sem láttam soha kihagyni. Legendás lehetett volna Hoffmann beszéd. Őrületes...
-
parakovacs reblogged this from kosullo and added:
ki mondta, hogy nem szólalhat meg? (vagy te elolvastad a többi hozzászólást is?)
-
galaxisriporter reblogged this from akiraly and added:
jó vezérdobos?
-
kriszta liked this
-
sronti liked this
-
ka-steve liked this
-
medeaeva reblogged this from kosullo and added:
Hogy megértsd: azért, ami miatt én sem tudok beleírni a te indexes cikkeidbe.
-
pickupguy reblogged this from kosullo and added:
így köll zsidózni kulturáltan, européer módra :) BAJNAI RÓZSA BAJNAI RÓZSA BAJNAI RÓZSA BAJNAI RÓZSA BAJNAI RÓZSA BAJNAI...
-
vaningyen reblogged this from parakovacs and added:
fizetni kell a torlesztot, meg a gyerek is sir
-
kriszta reblogged this from parakovacs and added:
A Fidesz fizeti!!!
-
pickupguy liked this
-
deadheadingcrew reblogged this from unheimlich and added:
Ügyesen csinálja...kormányoldal. A tünti mióta dialógus? Aki ezt
-
balint liked this
-
makrela liked this
-
unheimlich reblogged this from kosullo and added:
Egész egyszerűen képtelen vagyok felfogni,...mire gondolsz. Szerinted
-
algebraicvarietyshow liked this
-
perfectvillain reblogged this from kosullo
-
perfectvillain liked this
-
mivoltmaaneten liked this
-
m-x liked this
-
totototototototor liked this
-
szarazene liked this
-
lobomotiv liked this
-
juztuady liked this
-
elvisegydrog liked this
-
palpatapeter liked this
-
nagyfero reblogged this from unheimlich and added:
Azért titokban kicsit szurkolsz,...húzzák fel Rózsi nénit az első kezük ügyébe kerülő...
-
jehova liked this
-
hofstatterbela liked this
-
tinemezeketarobotokatkeresitek liked this
-
starsheep liked this
-
unheimlich posted this
-